A fegyencedzésnek kevés a hátránya. Magányos edzésekre buzdít, ahol alapvetően magunk ellen küzdünk, önmagunk mértékadói vagyunk. Persze ezt is jobb edzőpartnerrel végezni, szerencsés, ha partnerünk motivál bennünket, gyengébb pillanatainkban tartja bennünk a lelket. Bármilyen hatásosak a saját súllyal végrehajtott szabadgyakorlatok, a maximális erő érdekében verhetetlen asúlyzóval végzett elemelés, a gyakorlatok királya. Ezt semmilyen szabadgyakorlat nem képes pótolni. Akinek az edzésben kozmetikai céljai vannak, legfőképpen az izomtömeg-növelés, a látszat felépítése, az a hagyományos testépítésnél jobbat nem tehet.
Ez a metódus rendkívül időkímélő. Ha csak heti háromszor húsz perc áll a rendelkezésedre, hogy mozogj, az is elég. Nem kell edzőterembe járni, drága bérletet venni. Nem kell a súlyzókra, padokra várni, és az edzőtermi arcok társaságát elviselni. Az utazásra fordított drága idővel is szabadon gazdálkodhatsz. Így is lehet fejlődni, az eredmények pedig hamar jelentkeznek.
Hosszú távon erős és használható test, szálkás izomzat lesz a jutalmad, és persze az erő. A módszer a fokozatosságra épít, ezért az ízületeket is kíméli, megerősíti. Eszközigénye minimális: egy húzódzkodó rúd elég, de ha nincs, azt is lehet pótolni. Menj le a játszótérre, vagy keress egy alkalmas faágat, és már mehet is az edzés. Nincs kifogás!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése